HoMMwiki
Advertisement

Életrajz[]

Marbas
Marbas sok évig az Ezüst Városok démon szektájának vaskezű vezetője volt. A renegát mágusok, akik fölött uralkodott, gyűlölték, ő azonban kíváncsiságból és a biztonság kedvéért - hátha egyszer ellene fordulnak - tanulmányozni kezdte művészetüket. A démon Hadúron kívül ő az egyetlen, aki képes ellenállni a mágia használatának.

Induló tulajdonságok[]

Támadás Támadás Védekezés Védekezés Varázserő Varázserő Tudás Tudás Morál Morál Szerencse Szerencse Mana Mana
2 0 1 2 0 0 20

Specializáció[]

Mágiatörő
Mágiatörő
A hős seregében minden lény mágiaellenállása 5% + hős szintenként 1%-kal megnő.

Induló ismeretek és képesség[]

Induló ismeretek[]

Alap kapunyitás
Alap kapunyitás
Egyedi démonúri ismeret. Az impek és démonok (és fejlesztett változataik) képessé válnak kaput nyitni a démoni síkra, hogy utánpótlást hozzanak a csatatérre. Minden egység harconként egyszer nyithat kaput, és ilyenkor elveszíti kezdeményezésének 50%-át. Az újonnan érkezett lények a kaput nyitók 30%-át teszik ki, és a harc végén eltűnnek.
Alap védekezés
Alap védekezés
A lényeid sebesülésének mértékét 10%-kal csökkenti a harcban.

Induló képesség[]

Védelem
Védelem (Alap védekezés ismeretből)
A lényeid sebesülésének mértékét 15%-kal csökkenti mágikus támadásoknál.

Induló sereg[]

A lények számánál azért nem egy konkrét szám szerepel, mert a játék indulásakor véletlenszerűen kerül meghatározásra a lények mennyisége. Nem minden hős kap varázslatot induláskor, azonban néhányuk egy vagy több extra harci szerkezettel kezdheti a játékot.

Induló lények[]

Imp
Szarvas démon
Pokolkutya
16-23 Imp 9-11 Szarvas démon 0-3 Pokolkutya

Marbas, mint párbajhős[]

Párbaj módban a hős előre meghatározott sereget, ismereteket, képességeket, varázstárgyakat és varázslatokat használhat. A hős tapasztalati szintje minden esetben 15. Ennek és a varázstárgyaknak köszönhetően tulajdonságai is mások, azonban természetesen specializációja nem változik.

Tulajdonságai párbajban[]

A zárójelben található érték a hős varázstárgyak nélküli alapértékei.

Támadás Támadás Védekezés Védekezés Varázserő Varázserő Tudás Tudás Morál Morál Szerencse Szerencse Mana Mana
9 2 9 (3) 8 (5) 0 2 80 (50)

Serege párbajban[]

Szarvas felvigyázó
Famulus
Főördög
Veremúr
Succubus úrnő
Rémparipa
Cerberus
70 Szarvas felvigyázó 130 Famulus 5 Főördög 10 Veremúr 60 Succubus úrnő 20 Rémparipa 80 Cerberus

Ismeretei és képességei párbajban[]

Ismeretek[]

Fejlett kapunyitás
Fejlett kapunyitás
Egyedi démonúri ismeret. Az impek, démonok, pokolkutyák és succubusok (és fejlesztett változataik) képessé válnak kaput nyitni a démoni síkra, hogy utánpótlást hozzanak a csatatérre. Minden egység harconként egyszer nyithat kaput, és ilyenkor elveszíti kezdeményezésének 50%-át. Az újonnan érkezett lények a kaput nyitók 35%-át teszik ki, és a harc végén eltűnnek.
Fejlett pusztító mágia
Fejlett pusztító mágia
Lehetővé teszi negyedik körös pusztító mágia varázslatok tanulását, és a pusztító mágia még erősebb lesz.
Fejlett szerencse
Fejlett szerencse
2-vel növeli a hős seregében lévő lények szerencséjét.
Gyakorlott védekezés
Gyakorlott védekezés
A lényeid sebesülésének mértékét 30%-kal csökkenti a harcban.

Képességek[]

Holttestek elemésztése
Holttestek elemésztése (Fejlett kapunyitás ismeretből)
A démonúr képessé válik a harc során az elesett lények elemésztésére, hogy visszanyerje manáját. Ezek a holttestek eltűnnek a csatatérről.
Pokoltűz
Pokoltűz (Fejlett kapunyitás ismeretből)
A démonúr lényei 30% eséllyel további tűzsebzést okoznak támadáskor. A sebzés a lények számától és a hős varázserejétől függ. A démoni tűz csökkenti a démonúr manáját.
A tűz mestere
A tűz mestere (Fejlett pusztító mágia ismeretből)
Páncélzúzó hatást ad a Tűzlabda és Armageddon varázslatoknak. Az érintett lények 50% védelem levonást is elszenvednek.
Perzselő tüzek
Perzselő tüzek (Fejlett pusztító mágia ismeretből, a tűz mestere és pokoltűz képességekből)
A perzselő tüzek fejleszti a pokoltűz képességet. A démoni tűz által okozott tűzsebzés 50%-kal megnő.
Mágiaellenállás
Mágiaellenállás (Fejlett szerencse ismeretből)
A hős seregében minden lény mágiaellenállása 15%-kal megnő. A lények nagyobb eséllyel térnek ki az ellenséges mágia elől.
Védelem
Védelem (Gyakorlott védekezés ismeretből)
A lényeid sebesülésének mértékét 15%-kal csökkenti mágikus támadásoknál.
Kitérés
Kitérés (Gyakorlott védekezés ismeretből)
A lényeid sebesülésének mértékét 20%-kal csökkenti távolsági támadásnál.
Szívósság
Szívósság (Gyakorlott védekezés ismeretből)
Minden lényed életpontját 2-vel megnöveli (különösen hatásos nagy seregek esetén).

Varázstárgyai párbajban[]

Sárkánykarom korona
Sárkánykarom korona
+3 a hős tudásához, és 10%-kal növeli a hős seregében a harci szerkezetek kezdeményezését.
Sar-Issus köntöse
Sar-Issus köntöse
+6 a hős varázserejéhez.
Mágikus védelem csizmája
Mágikus védelem csizmája
A hős 10% mágikus ellenállást szerez.
Főnixtoll köpönyeg
Főnixtoll köpönyeg
Erősíti a tűz alapú varázslatokat 50%-kal.

Varázslatai párbajban[]

Földöntúli nyíl
Villámcsapás
Jégcsapás
Tűzlabda
A Tél köre
Láncvillám
Meteorzápor
Földöntúli nyíl Villámcsapás Jégcsapás Tűzlabda A Tél köre Láncvillám Meteorzápor
Megtisztítás
Megtisztítás
A Harag ökle
Tűzcsapda
Darázsfelhő
A Harag ökle Tűzcsapda Darázsfelhő
Advertisement